myPharma Magazin

…és miért baj az, ha este 10-kor még fent van a gyermek? Még 10 évesen is fontos lenne ezeket a "szabályokat" betartani.

…és miért baj az, ha este 10-kor még fent van a gyermek? Még 10 évesen is fontos lenne ezeket a "szabályokat" betartani.

Törölt felhasználó 2021. 09. 02.

Hogyan hat a gyerek agyi fejlődésére, ha lefekszik este 8 körül? Régóta tudjuk, hogy a gyereknek "este nyolckor ágyban a helye". Míg a korábbi generációk szigorúbban betartották ezt a szabályt, ma sok családban ismerős a helyzet, hogy a kicsik még este tízkor is rohangálnak a lakásban, de legalábbis még egy pohár vizet, puszit, mesét, betakargatást kérnek.

Azontúl, hogy a jelenség bosszantó a szülők számára, a kicsiknek sem tesz jót. Fáradtabbak lesznek másnap, iskolás gyermekek esetében pedig érezhetően romlik a teljesítmény.

Az esti alvás ideje

Vekerdy Tamás gyerekpszichológus is gyakran írta, hogy mekkora szerepe van a gyerekek esetében az esti, időben történő esti lefekvésnek:
"Kisgyerekeknél nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy valamikor este hét és nyolc óra között hirtelen elálmosodnak, ügyetlenebbül mozognak, könnyebben sírnak, stb. Ez lenne tulajdonképpen a lefektetés ideje, ilyenkor a gyermek elfáradt, és általában könnyedén és szívesen alszik el. Ennek számtalan jelét adja, bekapja az ujját, felmászik a kanapéra, nagyokat pislog... Ha ilyenkor nem kerül ágyba, akkor hamarosan felélénkül, "túlhúzza magát", mert így tud fennmaradni. Ehhez persze az esti játék is hozzájárul ugyanúgy, mint a két-három vagy még több mese."

…és miért baj az, ha este 10-kor még fent van a gyermek? Még 10 évesen is fontos lenne ezeket a "szabályokat" betartani.

Ez történik a gyerek agyában este 8 után

A nap során tanultak - legyen szó tárgyi ismeretekről vagy mozgással kapcsolatos tudásról - az éjszakai pihenés során rögzülnek. A gyerekek - és a felnőttek is - az alvás első szakaszában alszanak a legmélyebben. Az elvásnak ez a szakasza a legértékesebb. Egyrészt ebben az éjfél előtti időszakban termelődnek azok a hormonok, melyek segítenek megszabadulni a nap során felgyülemlett szorongástól. Másrészt a hippokampusz ilyenkor memorizálja a napközben megtanult tényanyagot, melyre az iskolai tanulás során szüksége van a gyermeknek. Amennyiben nem fekszik le este nyolckor, kevés idő jut az éjfél előtti alvásra, a tanult információ nem képes megszilárdulni, az agykéreg felszínén marad, nem kerül át a hosszú távú memóriába. Ilyenkor fordul elő, hogy a gyermek hiába tanul, a késői lefekvés miatt másnap alig emlékszik valamire.

Az éjszaka második felében már nem a mélyalvás dominál, ebben a szakaszban inkább a mozgással kapcsolatos emlékek, tudás rögzül. Ilyenek a szép íráshoz kapcsolódó vagy a zeneiskolában tanult mozdulatsorok, de akár a bukfencezés, esetleg valamilyen tánckoreográfia is.

Az óvodás korosztálynak még 11-13 órányi, de a 6-13 éves iskolásoknak is 9-11 óra alvásra lenne szükségük ahhoz, hogy a napközben tanultak megszilárduljanak. Az este 8-tól reggel 6-ig tartó alvásidőbe 10 óra alvás fér bele. Amennyiben egy tízéves gyermeket rendszeresen ébreszteni kell reggelente, legyen gyanús, hogy valószínűleg kevés számára az éjszakai pihenés. Ha a beszéde lassú, figyelme szétszórt, memóriája kihagy, nem tud koncentrálni - esetleg épp ellenkezőleg: túlmozgásos, nehezen kezelhető -, nagyon valószínű, hogy kialvatlan.

Ne feledje: a rendszeres kialvatlanság akár 58%-kal lassíthatja a gondolkodást!

Forrás: expedialo.hu

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

A Sütikezelés a honlapon oldalon megtalál minden információt a sütikről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmypharma.huMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmypharma.huA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
accountmypharma.huAkkor kerül létrehozásra, ha a látogató bejelentkezéskor bejelöli, hogy jegyezze meg az oldal.1 év
cartIDmypharma.huA kosár tartalmának megőrzéséhez használt süti, mely két látogatás között is megőrzi a kosárban lévő termékeket.30 nap

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamypharma.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmypharma.huA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*mypharma.huA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_fbpmypharma.huA Facebook Pixel által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez, hogy hirdetéseink a megfelelő célközönséget érjék el.3 hónap
Fel

Az Ön kosara

Az Ön kosara üres.